Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-05 [1400]
tése szerint. T«gnap iné* említette a szemle, hogy a szőbanforgő diktátorig űg törvény alapján két német polgármestert tett ki állásukból a belügyminiszter, mert nogy a német nemzeti szocialista párt tagjai s igy nyilvánvalóan veszedelmesek a cseh köztársasági dernokráoiéra„ Az idézett Bohémia ma ujabb két német polgármester menesztését jelenti, s ehhez ötödiknek egy magyar polgármesterét Névszerlnt a Kassa melletti Moldau/?/ vár-e-s szabályszerűen megválasztott polgármesterének, dots /?/ Bélának a tisztségében való megerősítését tagadta meg a belügyminiszter, egyszerűen azzal az indokolással, hogy Góts a magyar nemzeti pártnak tagja. - Ezen kormányintézkedések kapcsán a Deutsche Presse 4 szerint a Benes-féle cseszké szlovő nyíltan bevallja, hogy az intézkedések a csehesités érdekeit szolgálják, hogy t.i. mindazon helységekbe^ ahol a cseh lakosság kisebbségben van a más nemzetiségű lakossággal szemben, a polgármester mindig ennek a cseh kisebbségnek legyen az exponense,a cseh érdekeket szolgálj: és lassankint szcritsa háttérbe a másajku ne zetiségl többség szabad nyelvhasználatát is»