Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-05 [1400]

Augusztus 4-1 lapok* Magyarország* Gömbös miniszterelnök tónál utjávu és budapesti rádióbeszédérői vezércikkezik a Benes féle Prager Presse 4. Gömbös a rádiő-beszéi*$b€a azzal indokolta római látogatását, hogy Mussolini nézeteit kívánta megismerni a középeuropai poli­tika felől a négyespaktum által teremtett helyzet­ben- Semmi oka, hogy két elfedne tnrhk Gömbös e ki je­lentésének őszinteségében, mert hiszen ezekkel a zsavaival voltakép csak ugyanazt a nézeget irta körül, ami Buropa összes politikai köreiben aa) renden van a régyospaktum aláirtsa oHa, hogy t.i. sz uj lehetőségeket nyitott meg a középeur-;ai politikában, különösen pedig üagys-ország számára, ^udvalévő, hogy Magyarország eddig nem sok érdeklő dést mutat a középeuropai együttm&k3óés iránt* il­letve ezt egy távolaobi jövőbe kívánta átiislyözni., i-mennyiben előfeltételként i területi rmlziőtiű? Kötötte* Gömbös Komában tehát megtudni kívánta, hogy a négyespaktum aláírása után ebben a tekin­tetben mi a helyzet, A római tárgyalásokkal Gömbös ugyiatszik meg van elégedve. Ugy a sajtőbeszámoio­jában, mint rádio-beszédében hangsúlyozta ezt a megelégedettségét ( azzal 5 hogy Magyarország helyzete a Duna-medencében erösebb lesx s hogy ezzel Ma**

Next

/
Oldalképek
Tartalom