Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-05 [1400]

a romániai német aeaae-tl szocialista párt Hiva­talosan is megalakult, még pedig schullenburg bakaresti német követnek 03 Hitler külön meg­bízottjának, Frick-nek jelenlétében. Erről a Frlekről a bukaresti sajtő mindjárt azt .is fel sütötte, nogy azonos a porosz belügyminiszter­rel s a nirt pl. az Erdélyi Lapok 4 is igy veszi át, de a Déli Hirlap § máris rektifikálás ja. Mindettől függetlenül a gyülésnak Külön is megvan a maga „elentősége, mert a Déli Hirlap 5 szerint ezúttal történt először, hogy Ro­mániában egy nemzeti kisebbség gyűlésén nem­csak az anyaerszág ügyeivel foglalkoztak, ha­nem az anyaországgal összefüggésben ennek más országokhoz való viszonyai vai is, igy i­gen neves támaaások hangzottak ei Ausztria és a DOíiíass-Kormány ellen, majd pedig ai. egyik szónok, állítólag czikelii,vázolta az uj Nét' metország uj külpolitikáját,, mely már nem a 9 nyugat ellen, hanem kelet felé Irányul s en­nek kapcsán leszögezte, hogy a romániai német­ség előőrse a ^elet felé tendáló' germaaiz­ausnak. A romániai németségnek, de elsősor­ban az erdélyi szászságnak tehát fontos szere­pe vau a jőve Kialakulásában. 3 ennek kap­csán nincsen pikantéria hijján, hogy a gyűlé­sen feltűnő heves támadások hangzottak el

Next

/
Oldalképek
Tartalom