Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-04 [1400]

Augusztus 2-4-1 lapok. Belügyek.. • Az~era r é"Iyr~vezéTók ellen kiméiétien támadást intézeti Jorga az ide nem járó Spooa szó mára adott nyilatkozatában, melyet, a Gurentui és Erdélyi Lapok 3 ismertetnek. A román nemzet vezetői rétegei egyáltalán nem tédesítették kötelességü­ket; a háború után - ugymoná. - Első kötelességük lett volna, hogy az uj idők szükségleteihez mért pártokat létesítsenek, tehát nem társadalmi, ha­nem nemzeti pártokat, mert hiszen a társadalmi harcok kora még nem érkezett el. Ezenitvüi 8 z uj Eígyromániában a népkisebbs^gekkel kötött és kizá rólag választási pártérdekek által diktált egyez­mények helyett meg kellett volna szabadítani a népet az értéktelen parazitáktól. Ugyanis ezek a főleg Erdélyből és Besszarábiaből eredő élősdlek azt hitték és hiszik még ma is, hogy ők uralkod­hatnak a regátheíieken, valamint az egyesült Nagy románia ostoba parasztjain, hogy a végsőkig ki­használják őket.* ; A numerus clausus körül tovább tart a vajda-kormány titkos Ígéreteinek leleplezése m *. att 'a zavar, amiről a szemle, már beszámolt. A Megy várad 3 jelenti, hogy a kormány hivatalos kommü­nikét adott ki t mely szintén nem cáfol ugyan ha­tározottan, hanem Tilea miniszterelnökségJ állam­titkár tegnap jelentett sajtónyilatkozatához ha­sonlóan csak ferdítéssel vádolja a calendasui ci-

Next

/
Oldalképek
Tartalom