Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-28 [1400]

desurétől nyerte a nevét, fíeí.megj./ A szőbanforgó bukaresti cigány-kongresszus állítólag el fogja határozni egy külön napilap indítását, a vándor-cigányok le­telepítéseié pedig további földklsajátitá­sokat fog követelni. Az erdélyi magyar szinészet válsága állandóan napirenden van s a kérdést az Er­délyi Hirlap és Keleti Újság 26 a mostani őszi szezon előtt esedékes színigazgatói koncessziók kapcsán tárgyalja. Itt mindjárt megemlíthető, hogy keinár Ferencz "Csoda a hegyek közt" című színmüvének kolozsvári előadása kapcsán a Nagyvárad 26 referál az előadást megrendező Fekete Mihály színigazgató válaszéról a buda­pesti ismeretes tiltakozásra * Azt ugyanezek a budapesti körök persze nem veszik figye­lembe, hogy maguk az erdélyi magyarok körök nem tiltakoznak, amikor budapesti színészek és budapesti u.n. társulatok árasztják el Erdélyt, ahol pocsék vásári előadásokkal sajtolnak ki pénzt. Magával az erdélyi ma­gyar kisebbségi színészetnek a válságával szemben sem mutatnak semmi megértést ugyane­zek a buuapesti körök, melyeknek a pénz a

Next

/
Oldalképek
Tartalom