Lapszemle, 1933. július
1933-07-20 [1399]
gol külügyminiszter állitólag azt mondta, hogy itt az ideje, hogy hozzáfogjanak a határok revíziójához Németország és Lengyelország, valamint a kisantant és Magyarország között. A döntőbiráskodási módszer szerinte csődöt mondott s a Covenant 19.cikkelye hatástalan. Ezért a négyes paktum végrehajtásának keretéhen kell keresni megoldást.- A Journal de Geneve tudósítója szerint Simon azért tette ezt a feltűnő nyilatkozatot, mert poziciója megingot s igy áka* kedvéhen járni MacDonaldnak,- A lap egyébként külön cikkben is támadja Simont revifciós nyilatkozata miatt, amely nem alkalmas arra, hogy a nagyhatalmak közötti egyetértést elősegítse. Ellenkezőleg: a revízió kérdése csak kimélyítheti a francianémet eltávolodást, ügylátszik máris mutatkoznak a négyes paktum megkötésének rosszhatásai. Hiba volt paktumot kötni abból a célból, hogy megegyezzenek egymással a nagyhatalmak, ahelyett, hogy a megegyezés utáa szerződtek volna. Franciaország hü a szövetségeseihez és a négyes paktum keretében sem segítheti elő a békereviziőt. Mutatja ezt Benes magatartása is, a cseh külügyminiszter ugyanis nem volt hajlandó Rómába látogatni, mint azt a Qual d'Orsay sürgette. A négyes paktum alkalmazásának első kísérleti területe ugylátszik a Dünavidák lesz, Írja a Débats 19, amely nem hiszi azt, hogy Franciaország, Olaszország és Németország egykönnyen megegyezhes-