Lapszemle, 1933. július
1933-07-14 [1399]
olyan reformokkal is jönni, amelyek garanciát adnak • a nemzet további létére. "Sötétbe ugrás nézetem 1 "szerint minden titkos választójog , mondotta, de 1 alt i8 tudom, hogy ennek a választójognak el kell 1 következnie. Logikusan levonom azt a konzekvenciát 1 hogy akkor olyan garanciákat kell nyújtanom, "amelyeV-J megadják a nemzetnek azt a biztos tudatot, hogy ez fl a reform nem a nemzet ellen, hanera a nemzetért tör- I ténik." A miniszterelnök végül hangoztatta a magyar I polgári társadalom összefogásának szükségességét. 1 Az országgyűlés mindkét háza október 24-ig ] elnapolta üléseit. A képviselőház záróülésén Mar- I sal v Ferenc képviselő, nyilván az illetékes kormány- 1 tényezők hozzájárulásával bejelentette, hogy három I "m\m oly rendelet készül,a8iel>& rövidesen a 33-as bizott- V 3ág elé kerülnek. A2 egyik a gazda,AWfréseknek 1 három hónapra való felfüggesztését, a másik a per- I béli cselekmények szüneteltetését, a harmadik a I dollárban kikötött kötelezettségek fizetésének a napi árfolyam szerinti teljesítését fogja elrendelni, illetve lehetővé tenni.- Ugyanezen az ülésen &*esko oljtán képviselő a magyar-német jóviszony kimélyitését sürgette. Rámutatott, hogy Hitler H .agyarországot még vitás területnek mondotta, Dollfuss kancellár azt végleg osztráknak teb Zichy János gróf a Nemzeti Újságban cáfolja azt a~hirt, mintha a ker.párt revideálta volna Á Szombathelyen kifejtett ellenzéki álláspontját.