Lapszemle, 1933. július

1933-07-13 [1399]

Hitler Adolf dortmundl beszédét, amelyet a nemzeti szocialista rohamcsapatok, a véöőosztagok, az acélsisakosok és a Hitler-ifjak nagyszabású gyülekeze­tén tartott, az összes lapok részletesen ismertetik. Hitler hangsúlyozta, hogy a pártok nem átmenetileg,ha­nem végképen meg vannak semmisítve, és sohasem fognak többé visszatérni Németországon a korrupt pártjelen­ségek. Boldogok vagyunk, hogy sikerült konkordátumot aláirnl - úgymond - amelynek alapján a lelkészeknek a jövőben mindenkorra meg lesz tiltva, hogy a pártokban politikai tevékenységet fejtsenek ki és boldogok va­gyunk mert látjuk millió ember inségét, akik azután áhítoznak, hogy a lelkészben csak a lélek vigasztaló­ját, nem pedig politikai meggyőződésük képviselőjét lássák, két nagy feladat áll előttünk, és pedig a német népnek az állam számára való nevelése és a má­sik munkának és kenyérnek mindenki számára, még a leg­utolsó néptárs számára való teremtése is* Az ellenfe­lek közül igen sokan azt hitték, hogy e feladatokat, nem fogjuk megoldhatni. Ép ugy tévedni fognak, mint előbb. /Völk. Beob. 11-19$;/. _ TT lek _ü_i r oda Imi belügyminiszter az összes f birodalmi helytartókhoz és országos kormányokhoz kör­i rendeletet intézett, amelybeüa értesítette őket, hogy ' -5A é Jí e XJfJHl^ lojnÍSÍe j ezést.nyert, a legfontosabb j feladata a birodalmi kormánynak az, hogy teljes ha­I talmát szellemileg és gazdaságilag aláőpitse. Aki most I második forradalomról beszél, az fellázad a vezér ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom