Lapszemle, 1933. július
1933-07-13 [1399]
blatt véleményeit ismerteti, előzőleg azt állítva, hogy ha az ember ma a bécsi és a budapesti újságokat olvassa, arra a nézetre kell jutnia, hogy Ausztriában, valamint Magyarországon aligha létezhetik más kívánság, minthogy kölcsönösen egymás karjaiba dőljenek. Minthogy nemzeti szocialista sajtó ma már Ausztriában nem létezik, ennélfogva erről az oldalról *" csak igen tartózkodó nyilatkozatokat lehet hallani, mig egyedül a szociáldemokrata Aro.Ztg. emeli fel komoly intelmi szavát és egy Habsburg-restauráció ve*-szedelmét látja közeledni, AZ egész egyéb sajtó ugy • Bécsben, mint Budapesten azonban egyetért azzal az általános optimizmussal, amely egy bécsi hétfői lapot még arra is índit, hogy vastag betíis címmel miádj árt "Középeurópa újjáalakításáról'* Írjon. Budapesti lapokban utalásokat talál az ember a berlini látogatásra, amely most minden félreértésből ki van vetkőztetve. Bécsben "egyelőre** még nem volt szí- "konkrét megállapodásokról, de fontos volt mégegyszer elismerni Ausztria és Magyarország "gazdasági és politikai érdé- • keinek párhuzamosságát.*' Sőt egyik lap azt ir^a ; hegy a látogatásiak az a rendeltetése, hogy w az első szilárd pont legyen az európai gazdasági káoszban." £ • "szilárd mag" körül egy a kölcsönösség alapján nyugvó középeurőpai rendszer alakulhat ki, hogy végre létrehozza a Dunamentén a gazdasági megnyugvást. ~ ; :'f!'#0 K Cl 1 p 0 1 Ífí^^^^^0^";.* ;V^ : ' ^ A yi4%ga'MaságÍ kcnr%rfeiiciá végixapjaiiiő^