Lapszemle, 1933. július
1933-07-07 [1399]
tonai szükségletek belföldi beszerzéséről addig sző sam lehet, mig minden gyér jórészt külföldi érdakait ség kezében van s igy a gyáraicat műszakilag is külföldiek Vtízotik, még padig Bománia esküdt ellanségei, a volt legytfzöttak, akik csak revanson és irredentán törik a fejüket.' Ha román állampolgárok is ezek részben, mégis csak ellenségek* 1916-ban már teljesen eltűnt a cukor a piacról, mert minden cukorgyár vezetője és szakmunkása nem román volt és internálták őket* Ugyanas lenne az eset most is minden iparágban, mart az ipartörté ny rendelkezéseit ugy ját szák ki a gyárak, hogy n vezető állásokat töltik be idegenekkel, 9 romin kvóta pedig a legalacsonyabb rendű munka sokból áH$ A Ouvantul ./fc/ ismerteti a Vasgárda kiáltványát, mely szerint a ezervezet teljesen görög keleti egyházi alapon áll ém az egyház minden hiteivót kötelezőnek ismeri el tagjaira* Alap ezzel szemben megállapítja, hogy a másik antiszemita párt, Cuza ligája,kiáltványában teljesen függetlenítette magát a görög keleti, sőt általában e fc*x*aét&qy vallástól 8 igy becsül it 3 romún ember oda be nem lépheti A kolozsvári törvei<yszék hat hónapi börtönre 10,000 lai pénzbüntetésre é s politikai jogainak hároto é*t felfüggesztésére Ítélte Kohn ELI léi kalossavtf* ri ügyvádét, mart tavaly*^ háború Sllen» cimü alkálit