Lapszemle, 1933. július
1933-07-29 [1399]
Bnlgár-cseh gazdasági egyezményről ad hirt a Prager Presse. Az egyezmény külön tarifa-megegyezést tartalmaz, ezenkívül igen gazdag vámkönnyítéseket, valamint lehetővé teszi az esetleges preferenciáknak automatikus alkalmazásáto Magyarország. Gömhös miniszterelnök és Kánya küiügymin1 ssta római látogatására! a Menes-féle Prager Prosse /28/ végrevei ah ár?, szintén kénytelen komolyan tudomást ./enni. djdlg ugyanis alig egyszer-kétszer alté' egy-két rövid távirati jelentésre érdemesítette az eseményt. Most külön cikket ereszt meg /Budapestről keltezve és K.jelzőssel/•A meglehetős ótatosaU kertelő cikk gondolatmenete a következő: üövld 5 hét óta a magyar miniszterelnök immár a harmadik külföldi utazást teszi. Berlin, majd meg Bécs után most Róma került sorra, ami annál jelentősebb, mert hiszen Gömbös miniszterelnök is és Kánya külügye-iniszter rts a kormányuralmuk óta immár másodszor tárgyalnak Mussolinival. Mindenesetre fennáll annak a lehet ősege*hogy ezzel a római látogatással, amiként előzőleg a bécsi látogatással is,Gömbös ellensúlyozni és vátenni kívánta azt a kedvezőtlen hatást, amit a berlini útjával keltett s aminek magyar körükben is leplezetlenllklfejezést adtak. Kézenfekaőbfc azonban a hivatalos magyarázat, hogy ezt a sürü