Lapszemle, 1933. július

1933-07-25 [1399]

Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter hétfőn este elutaztak Rómába. A mi­niszterelnök és külügyminiszter búcsúztatására meg­jelent Hornan Bálont vallás és közoktatásügyi minisz­ter, Imrédy Béla pénzügy- és Fabinyi Tihamér keres­kedelemügyi miniszter. Megjelent a pályaudvnon az olasz követség tisztikara is teljes számban, Corra­do Balduni követségi tanácsos vezetésével. Coldnna erceg ugyanis feleségével Keűderesen a Kormányzónál hivatalos s ezért nem jelenhetett meg a miniszter­elnök búcsúztatásán. Utazásuk előtt sem a minisz­terelnök, sem a külügyminiszter nem tett nyilatko­zatott a sajtó számára, Kánya külügyminiszter csak annyit válaszolt az érdeklődő újságíróknak, hogy most nincs semmi mondanivalójuk, de visszajövet ta­lán közölhetnek valami érdekeset* Báró Apor Gábor és Máriássy Zoltán követségi tanácsos, valamint Vass Elek miniszteri o.tanácsos kisérik a római ut ra a miniszterelnököt és külügyminisztert. A magyar kormányférfiak római látogatásának külföldön messzemenő jelentőséget tulajdonítanak. Mutatj|a est áz Est tudósítása szerint az is, hogy a római külföldi követségeken visszarendelték a szabadságon levő tisztviselőket, főleg a sajtőatta­chékat. A nagy külföldi hírügynökségek mind tudósí­tókat küldtek Rómába A római látogatás jelentőségét több lap

Next

/
Oldalképek
Tartalom