Lapszemle, 1933. július

1933-07-22 [1399]

Pedig o^an bonnokkal nzettók, ámenekért Gttfbg ter­ményeket kellett vásárolni, AZ aj megegyezés szerint a valután s alapon történő fizetés qüötáját 50 száza­lókra szállították le, mlg a bontokban fizetendő ösz­szeg az áru értékének szintén 50 százaléka. Kivételt képez a jugoszláv gabona, amelynek 8C százaléka fize­tendő devizákoan. A két állam közti árucsere ezentúl nincsen kontingentálva, a szállítható mennyiségeket a szükséglet határozza meg. Kecske, Juh é3 bárány szabadon szállítható, mert ezekre az állatokra Görög­országban nagy szUksóg van./Napló, PraVda £2./ Belügyek. A belgrádi lapok nagy terjedelemben szá­molnak be a kormánypárt országos kongresszusáról, ame­lyen megállapították a párt végleges prcgrammját. A főbb alapelvek az egységes állam, monarchia a Karagyor­gyevlcs dinasztia alatt, Szkupstlnából és szenátusból álló egységes népképviselet, független bíróság, a pol­gárok személyi jogainak biztosítása, a közigazgatás de­centralizációja bánságok szerint széleskörű önkormány­zattal, a gondolat, szólás, irás és gyülekezési szabad­ság biztosítása, teljes vallásszabadság és a felekeze­tek közti béke. A nemzeti kisebbségeknek a párt elisme­ri mindama jogait, amelyeket a oékeszerződések biztosí­tanak, különösen nyelvtik és kultúrájuk megőrzésének a jogát, de elvárja tőlük, hogy politikailag loyállsan

Next

/
Oldalképek
Tartalom