Lapszemle, 1933. június
1933-06-20 [1398]
ezért érintkezésbe lépett Arioa Virgillel, a későbbi miniszterrel,' a liga akkori elnökével? Felkérésére egy vezetőségi gyűlés összeállította a programmpontokat : Erdély és az oláblakta magyar részek autonómiája, erdélyi román egyetem,' a Treíort és Apponyi-ídle iskolai törvények eltörlése és még néhány pont, :aelyeket nam sorol fel a cikkiró* *zt a jegyzőkönyvöt *rlon kivitte Sinaiába Waldhause nnek s az rögtön kijelentette, hogy mindazt megkapják. Ugyanaznap, de később Ozerninnek is beadták a jegyzŐkötyvet és ez is hozzájárult mindenhez, de aztán kijelentette, hogy mégis előbb Tiszával kell be szelni e» Három nap múlva magadást af eleletet a ligának, Erre a jegyzőkönyvra rendelte el a magyar kormány a magyar nyelv tanításának megszüntetését az oláh elemi iskolák alsó két osztályában. Ennyi volt mindössze az engedmény, amire Tisza hajlandó volt-$ A két követ nem is felelt soh% Ígérete ellenére alig* jegyzékére, melyet pe dig Waldhausen kért. Az eredmény pedig ez lett,'' hogy Ari ont ki buktatták s a liga a háborús pártiak vezetése alá került éa ki is kény szeritette Boaániától a hadüzenetet a Monarchia ellen* A cikkíró sajnálja, hogy ennek a jegyzőkönyvnek másolata nem maradt meg, mart a ligel levéltárát és néháry erdélyi íróasztalát kifosztották a világháború alatt s egy bizottság, mely Jancsó Benedekből, a magyar beiügyminiszte riuta kis eb bsé gi o 3 z + .ályáoak igearatő.iá bél , továbbá £agyi ée Krafft. fcapliánj<-'-bel állt, i4i/.lent «;vitt, r»miről s'st hi tte, begy