Lapszemle, 1933. június

1933-06-02 [1398]

kiemeli, Hogy az osztrák kormány az edaig ka­vetett politikai irányvonal mellett továbbra is következetesen ki fog tartani. Az osztrák szö­vetségi kancellár ugyan, nem szándékszik megtor­ló intézkedéseket alkalmazni, de el van tökél­ve, hogy energikus és méltóságteljes formában megóvja Ausztria jogait és megvédi Ausztria érdekeit a nlmet részről tanúsított offenzív politkával szemben. Begísztrálja azután azt is, hogy eddig még semmiféle eszmecsere sem indult meg Berlin és Élen kőzött,amelyek a felmerült konlltktus elsimítását céloznák. Azok a &i­rek,amelyek szerint az osztrák kormány Schu­my ministert Berlinbe óha/jtaná küldeni, hogy tárgyaljon e^bben az ügyben, nem felelnek meg a' valósának.Utal a félhivatalos Wiene^ Ztg. idevonatkozó közleményére is,ahol azt írja, hogy az osztrák kormány ezt az egész ügyet • a szükséges tartózkodással és*, okos előrelátás­sal kezeli. Nem akar semi&lt sem e-i hamar kodni és az amúgy is önkényesen támasztott szakadékot nem óhajtja elnamarkosott radikális intézke­désekkel még jobban kimélyíteni. Ballt 1., hogy az osztrák politika egyik vezető személyisé­ge hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra sem hajlandó holmi különösebb politikai koncesszió

Next

/
Oldalképek
Tartalom