Lapszemle, 1933. június
1933-06-08 [1398]
amely szervezet kimondottan Mussolini "befolyása alatt áll, de a szocialista párt ép oly kövessé akarja hogy Ausztria Németországhoz csatlakozzék, mint azt, hogy a fasizmus vazallusává legyen, Sir Eric Drumonü bucsuzását_ jelent i a Temps 7. A népszövetségi tanács elnöke meleg szavakkai méltatta vezértitkárának 14 évi működését és megköszönte- azokat a nagy szolgálatokat, amelyeket a Népszövetségnek tett. Utódállamok. Az összes lapok közlik Titulescu romái külügyminiszternek Prágából való hazatértekor az újságírók előtt tett nyilatkozatát, és klemelik a nyilatkozatnak azt a részét, amely a négyhatalmi paktumhoz való hozzájárulástól szol. . A kisantant céljairól közöl vezércikket prágai keltezéssel a Journal de Geneve 7, amelyben azt írje, hogy a kisantant lefolyt konferenciájáról kiadott hivatalos jelentések inaokolt optimizmussal vaunak tele. Megállapítható, hogy a kisantant érdeme, hogy a négyhatalmi paktumból kihagyták minő azt amit a revizionista propaganda által érintett országok nem fogadhatnak el, valamint az is, hogy a négyhatalmi paktum elvesztette direktóriumi jellegét. A prágai tanácskozás után most bizonyos további fontos lépések Következnek, mégpedig a p©sta-egyesülst létesítése,