Lapszemle, 1933. május
1933-05-31 [1397]
Lakozáera szorítottak fel Bománlát is, ez azon ban *-kis en$ente-al val# kötöttségére hivatkozva, a felhivást elnáriotetta magától. Említi %zután, hogy az osztrák szoc .demokrácia nemrégiben állást foglalt Ausztria jövő állami kialakulása tekintetében és már akkor rámutatott arra, nogy az ország két reakciós veszély rőzött fcrog; Hitler éa égy fíaös]Durg-restauráció között. A legutóbbi napok eseményei a Németországhoz való viezoayjöa.tt lényeges rossza fcoüaást íAéz%§k elő és ügylét szik ,$l0ft§ ennek következtében Ausztria a másik irányban orientálódna, hangsúlyozza azonban, hogy egy fflonarcnisztikus Magyarországhoz való csat-* lakozás még nozzá olasz gyámkodás alattéppen annyira nem kívánatos, mint a fasiszta Németországhoz való csatlakozás. Ezt a megáil apitást tette Bá-uer Ottó tegnapi .beszédében is amelynek idevonatkőző passzusát azonban a cenzúra a lap második kiadásából törölte. A szövetségi kancellár.küszöbön álló római (.Utazása és a sajtéban ezzel kapcsolatos célzáaftk á lap szerint megerősítik a szoc.demokrata részről kifejezésre juttatott gyanakvást. A nemzetközi keresk.icamarák vs/ieni kongr^^^usának megnyitásáról részletesen öeszá-