Lapszemle, 1933. április

1933-04-19 [1396]

önmagukban beszélnek s amelyeket igenis figyelembe kell venni, tekintettel arra, hogy Európa békéjét fenyegetik. Az az egyhangúság, amellyel az.angol ^ közvélemény állástfoglal, a németországi események­kel szemben, gondolkozóba kell, hogy ejtse Berlint, sőt másokat is, mert az a tartózkodás melyet más olyan országok sajtójában lehet észlelni az angol parlamenti vitával szemben, amely országok egyéb­ként igen hirtelen reagálnak bárminő nemzetközi eseményre, ez a tartózkodás is fölér egy ujabb fi­gyelmeztetéssel. Ilyen körülmények között nem va­lószinü, hogy á londoni démarche meghozza a német kormánynak azt az elégtételt, melyet vér tőle azért, hogy megnyugtassa a német közvéleményt, a hitlerls­. ta kísérlet nemzetközi következményei tekintetében,­A baloldali oeuvre 16 alaptalannak mondja azt a né­met beállítást mely szerint az angol alsóházi fel­szólalások a német belügyekbe való beavatkozások •lennének s ellenkezőleg azon a véleményen van, hogy .inkább a német hivatalos német tiltakozás jelent beavatkozást az angol belügyekbe, A Débats 17-ben Pierre De Quirielle a római tárgyalások kapcsán szóváteszi, hogy az olasz saj- 4 tő mennyire elhallgatja az angol alsóházban elhang­zott reviziőellenes beszédeket. Annál élénkebben foglalkoznak az olasz lapok Mussolini kisantant-el­lenes cikkévé v &~ Hí cikk a Débats szerint teljesen önkényesen áí Ut ja be a kisantantállamok nemzotísó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom