Lapszemle, 1933. április

1933-04-13 [1396]

áll s aminők miatt már eddig is éppen elég volt a nyugtalanitásból, Tudvalévő, hogy a békeszerető nagyhatalmak és a kisantant határozottan ellenzik | a Habsburg-restadi;áclŐt, amit semmi körülmények kőzött sem lehet megengedni és Doilfuss most ezt a kérdést ujbői elő&érbe akarja hozni. A római mód­szerek kínosan érintik az európai közvéleményt ,mert azok háborúra vezethetnek és megzavarják a nemze­tek közti jóviszonyt» Musanov bulgár miniszterelnök és külügymi­niszternek a szobranje külügyi bizottságában tar­tott beszámolójáról hoz részletes jelentést a Vre­üie 12. A bulgár külügyminiszter nemrégen tért visz- -* sza Parisból és Londonból s az ott szerzett benyo­mások alapján sokkal tárgyilagosabban tüntette fel Bulgária helyzetét, mint azt máskor tenni szokta, A kisantant legutóbbi paktumában Musanov kijelenté­se szerint a kormány nem iát semmi ujat, mert hlsze' a kisantant szövetség már régen fennáll és mindenki tudja, hogy fő célja Magyarország ellen irányul és ezután is ezt a célt fogja követni, A kisantant kül­ügyminisztereinek , különösen Tituleseunak a nyilat­kozata szerint az uj paktum nem -érinti a bulgár-ro­mán viszonyt és Musanov szerint erről az oldalról Bulgáriát nem fenyegeti semmiféle veszély, mert ez­után is megvan az a iehétősé|j, nogy Bulgária a vi­tás kérdések rendezése, a jobb viszony megvalósítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom