Lapszemle, 1933. április
1933-04-27 [1396]
Görögország súlyos pénzügyi helyzetéről hoz athéni jelentést a politika /26/, amely szerint a kormány az ország gazaaságl helyzetéről részletes memorandumot készített, hogy azt a Népszóvétség május elején odaérkező szakértői elé ter jessze* A memorandum szerint az ország pénzügyi helyzete a múltév őta is rosszabbodott és hogy a költségvetési hiány 1200 millió drachmát tesz ki* A kormány ezt a hiányt takarékossággal és uj adók kivetésével akarja fedezni, habár Görögország lakosságának adóterhe nagyobb, mint akármelyik Balkán államé«, Magyaroszág, Az Obzor /26/ budapesti forrásból röviden közli, Gömbös miniszterelnöknek a pénzügyi bizottságban tartott beszédét és kiemeli, hogy a miniszterelnök reméli a lefegyverzési konferencia sikerét » Ugyanez a lap az MOIAI* nyomán jelenti hogy Imrédy pénzügyminiszter Genfh-e* utazik,ahol részt fog venni a Népszövetség pénzügye bizottságának ülésén 0 Imrédy genfi tartózkodását felfogja használni arra, hogy Európa és Amerika pénzügyi köreit a magyar pénzügyi és politika helyzetről informálja, és megfogja kísérelni, hogy Magyarország részére nagyobb összegű külföldi kölcsönt szeiezzen 3 mert a nyár folyamán .katasztrofálissá válhat Magyarország helyzete abban az esetben, ha a kormány képtelen volna a beígért közmunkákat elvégeztetni