Lapszemle, 1933. április
1933-04-24 [1396]
családi okokból a a Nagyváradi Napló ás Erdélyi Lapok /23/ meglntervjuolta ebben a kérdésben. Crisan ke re kan bevallotta, hogy a nyelv-vizsga csak ürügy volt a vasutasok elbocsátására, mert csökkenteni kellett a létszámot, azt azonban tagadta, hogy az elbocsátott magyar vasutasok helyett oláhokat vettek volna fel. -A piskli műhelyben ujabb öt magyar vasúti munkást bocsátottak el nyelv-vizsga ürügye alatt, jelenti a Keleti Újság /23/i Van köztük 27 szolgálati évvel renlelkező is, Greou Jánost, a szatmári fel só kereskedelmi iskola igazgatóját erről az állásáról lsraoröatta a helyi kormánypárt,mint álláshalmozót* Búcsúban még három tanítványát kicsapatta az iskolábó l, mer t az utcán ma gyarul beszélfo k-^ /ftLlenzék 22/ Az Erdélyi EÜrlap /22/ részletesen ismerteti az uj látványos sági adótörvényt, mely miatt mo s t "Erdélyben kiütött a mozi sztrájk. A törvény pontjaiból kiderül, hogy megint törvónyhozásilag megkülönböztetést tettek az oláhok é s kisebbségek között az utóbbiak hátrányára; így nemcsak az állami és városi színház hanem még a magánszínházak és társulatok is, amelyek legalább 10 éve szakadatlanul román nyelven működnek? 10 jt-ös mérsékelt látványos sági adót fizetnek, allenben a kisebbségi társulatok lg f,-ot ? Ha i« dig a társulatban több,mint'hárem idegan állampolgár van, 20 ?*-ot e A román műkedvelők 10 JÍ-ot fizetnek, a kisebbségiek 12?^-ot a