Lapszemle, 1933. március
1933-03-14 [1395]
A német fegyverkezési illetve leszerelési politikát és a németeknek a leszerelési konferencián felhozott érvelését, mely a biztonság elvére hivatkozik, a radikális Volonté 12 is tarthatal lannak mondja, mert Németországot senki sem akarjg megtámadni. Több alappal léphetnének fel a németet ha a leszerelési kérdést jogi bázisra a népszövetségi paktum 19. cikkelyére helyeznék át." Mostani~ magatartásukkal csak azt érik el, hogy Franciaország megköti magát, Anglia nyugtalankodni kezd s egy konfliktus lehetőségei szaporodnak. Magyarország.- Utódállamok. JCánya Kálmán külügyminiszter genfi útjáról a Débats 13 két táviratot is közöl. Az egyik rö-~ vlden jelenti, hogy a külügyminiszter a genfi le. szerelési konferenciára utazott, ahonnan Rómába fog menüi s látogatást tesz Mussolininál.- Egy másik budapesti keltezésű h avas-távírat a külügyminiszter utjának egy félhivatalos kommentárjáról tesz említést, mely szerint Magyarország tőle telhetőleg részt akar venni a népek békés együttműködésében, Mivel a leszerelési konferencia kudarca, vagy szünetelése ezt az együttműködést súlyosan veszélyeztetné, a magyar külügyminiszter Genfbe utazott, hogy a konfefencia akadályainak elhárításán dolgozzék*- Megjegyzi még a távirat, hogy a agyar kormányban Gömbös miniszterelnök