Lapszemle, 1933. március
1933-03-13 [1395]
t* 0 francia részről ebben Angiiét segitenl is fogják* De ha ez a mentőakció kivihetetlennek 'oíoonyul, ugy a béke megmentésének más eszközeire fceii majd gondolni.Erre az angol és francia mlnlszterek a fenti kommüniké, szerint el vannak szánva. A Temps hangsúlyozza, hogy az angolok • :«ztán látják, azt, hogy milyen veszedelmet terar általános békére nézve a hitlerlzmus hat? t a. lomra jutása s a KözóFeurópában kialakult he.ly«zKfct Arról van ssső tehát, hogy. Berlinnel meg kell érteinifc hogy heigyjon fel az ojan cselekményekké . ek a békeszerződésbe ütköznek, mint.pl* a rajnai demilitarizált zónába; behozott feg^eres ilafcnlatok* De ugylátszik, hogy az angol kö2teéemény még habozik abban, hogy milyen eszközökkel kell élni A Temps hangoztatja újból, hogy nincs sző francia-angol 'szöveség megteremtéséről, csak az angol és francia politikának a béke érdekében való olyan összeegyeztetéséről, amelyhez Amerika is csatt lakozhatna, s amely akcióból esak azok az államok lennének kizárva, aelyek önmagukat zárnák kl azzal, hogy a szerződések ellen dolgoznak.- A Petit ^arisién li szerint MacDoalíö erősen ösztönözte Daladier miniszterelnököt o',y ut&zzon ő is Genfbe. Dalaűoer azonban ráiítí• rí , hogy egy ilyen utazás ma nem létözl Stte í-r zerünefc s kifejtette azt. hogy silyda