Lapszemle, 1933. március

1933-03-06 [1395]

álló egyezmények állnának fenn.-? A figaró 3 tudó­sítása szerint a román követ a magyar miniszter­elnöknél ls ugyanilyen lépést tett.- A Débats 4 tudósítása megjegyzi még, hogy eme lépés ós a kis­antant genfi cáfolata dacára is a magyar külpoli­tikai félhivatalos Pester Lloyd nem habozik azzal vádolni a kisantant államokat, hogy meg akarják té­veszteni az európai közvéleményt. Imródy pénzügyminiszter jászberényi megválasz­tásáról a Volonté 3 tudósít. A kisantant államok mint szövetségesek érték­telenek,- ezt a szempontot domborítja ki igen erő­teljesen Georges Roux a radikális Hépubllque 3-bán ahol aggódva mutat rá" Franciaország izoláltság Franciaország ma csak Lengyelországra és a három, kisantant államra számíthat. Lengyelország ásvány, • Csehországban a kisebbségek vannak többségben,Ro­mániában 45 % a kisebbség s amellett ez az állam kormányzati szempontból a rothadás állapotában van, Jugoszlváiát pedig a belső meghasonlás ásta alá, A cítkiró azt kívánja, hogy bár sohase kerül­ne Franciaország oda, hogy próbára tegye a kisaá* tant erejét, melycsak látszólagos s amelyrendszer­ben több a veszély mint a haszon. Jellemző, hogy Lengyelország, a franciák legerősebb szövetségese sohasem volt belépni a kisantantba. Franciaország ^izoláltságának oka az, hogy neki és szövetségesei-

Next

/
Oldalképek
Tartalom