Lapszemle, 1933. március

1933-03-30 [1395]

koskodott ökörmezőn. Továbbá 42 munkácsi kereskedőtől vették el a denaturált szesz-koncesziőt; csak azért, hogy a legio­náriusok szövetségének adhassák. Ez szolgáljon meraentóul a zsidóságnak! - végzi a Kárpáti Kiradó. Sajt d ügyek. A szlovák önkéntes harcosok szövetsége gyűlést tartott Pozsonyban, amelyen az elfogadott határozati javas­latban tiltakoznak az ellen, hogy a Reggel helyett megindí­tandó uj magyar lap szerkesztője Dzurányi László és kiadója ' (Jonda-öoldstein Móric legyen* A szlovák önkéntesek azzal fe­nyeget ődznek, hogy minden eszközzel gondoskodni fognak arról hogy az ilyen hallatlan provokáció ne történjen meg a /líárod­ny ^ennik 29/ s Elkobozták a "Jovő M-t. A csehszlovkiai nagyar aka démikusok szövetsége folyóiratának a-"Jövő*-nek e havi 7-3 kettős számát egyik közleménye miatt a kassai államügyész­ség elkoboztatta, /PMH 23A Külügyek* A lengyel külügyminiszter nem jön Prágába. Hiva­talosan jelentik, hogy néhány prágai lapnak az a hire,hogy Beok lengyei külügyminiszter a közeljövőben meglátogatja a kisantant-államok fővárosait nem felel meg a valóságnak. A,, Benes-féle Lidové Noviny /28/ szerint ha a látogatás nem is történik mogj, a kisantant és Lengyelország szorosabb együtt­működésének már nemsokára hasznos gyakorlati eredményei lesz nek e V

Next

/
Oldalképek
Tartalom