Lapszemle, 1933. március
1933-03-29 [1395]
iiiány számára a mindenkori többséget , úgyhogy a magyar kormánynak nincs is szüksége a parlament félretol ás ával nyílt diktatúrára, Kisebbségi ügyek. A hitlerista nacionalizmus megerősödésére való hivatkozással Kramár a német kisebbségi jogok ellen foglalt állást. A cseh nemzeti Ifjú Nemzedék lühacsóvlcl gyűlésén a Prager Tagblatt szerint Olyan értelemben szólalt fel^hogy a csehszlovák köztársaság mindjárt megalakulása után a német kisebbségeinek több jogot nyújtott és biztosított, mint amennyire a nemzetközi szerződések kötelezik * A csehek akkor a világűemokrácla győzelmében bizt&; Ámde ma már be kell vallani, hogy ebben csalódtak,' mint a hitlerista Németország eseményei bizonyítják„Ha ^roszorsi-ág 3zláv politikát csinálna, akkor Németországban nem Is kerülhetett volna sor erre a hitlerista győzelemre, mely a csehországi német'kisebbségeket is elkapatja,, Igy azonban fii 1 kell várni az esamények lefolyását« Csakis cseh nyelvű postabélyegzők hasz- , nálhatők ezentúl^ A Bobemia keserű gúnnyal jelenti a vonatkozó rendeletet* Német községekben ugyani Is eddig a postabélyegzők cseh és német nyelvűek voltak*