Lapszemle, 1933. március

1933-03-28 [1395]

Mussolininak a békeszerződések üékés re­víziójára való törekvésére hivatkozva a Köln, ?olkszt /27-8Í5/ rámutat arra, hogy nem az veszélyezteti a békét, aki a békeszerződések és a népszövetségi pak­tum alkotói által megállapított revíziós lehetőségei akar .ja hatékonnyá tenni, hanem, az, aki a status quo érinthetetlenségét hirdeti, Mac Donaldnak időközben alkalma volt. Parisban Franciaország felelős államfér­fiaival Mussolininak a tervéről értekezni, Ugylát­szik, hogy az eredmény nem nagyon biztató volt. Mert március á3-ikl alsóházi beszéde feltűnően elővigyá­zatos tartózkodás jegyében állott, összehasonlítva azzal a sokkal optimistább hangulattal, amelyet a párisi megbeszélés előtt mutatott. Mégis még mindig erős reményeket juttatott kifejezésre, hogy a terv eredményre fog vezetnie De dacára tartózkodó és mérsékelt alaphangjának a. beszéd Franciaországon nem aratott tetszést. Március *5~iki vezércikkében a w Temps° "csalódást keltő benyomásról" beszél, ami Franciaország e külpolitikailag legreprez-w.ativebb lapjának Angliával szemben különösen elővigyázatosan T 'llasztékos hangjánál fogva mindenfélét akar jelen­teni, A Temps szerint az a mód, ahogyan Németország és Olaszország a szerződés-revizió problémáját fel­vetni szándékoznak, messze van attól, hogy a békét jobban biztosítsa, sőt elkerülhetetlenül a háborúra ; olyan leiiasztrófára,kell, hogy vezessen,, amelyet minden jóhiszemű kormánynak el kellene -feeiilnie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom