Lapszemle, 1933. március
1933-03-27 [1395]
hogy a magyar legitimisták a monarchiát alkotmányos eszközökkel akarják helyreállítani. Az ausztriai politikai eseményeket a Temps —* ,—•? 24 vezércikke "beszéli meg. Állandóan igen rokonszenves hangon szól a Dollf*uss-kormányról, mely nek erőfeszítései a rend és a közbéke fenntartását célozza. Igen jellemző, hogy a kormánnyal szemhen a szociáldemokraták és a nemzeti szocialisták összejátszanak. A szélső "bal és szőlső jobboldal felől genyegető forradalmi veszedelemmel szemben Dollfuse kancellár ideiglenesen hatalmi kormányzatot akar bevezetni, mert felismerte azt a veszedelmet, hogy egy szélsőséges forradalom Ausztriának Németország által való elnyelésére vezetne. Bajorország sorsa,s az a mód ahogyan a hitlerista diktatúra Bajorországgal elbánt, üdvös mtfdon gondolkodóba ejtette az osztrákokat, akik most rájöttek, hogy milyen súlyos hátrányokkal járna az Anschluss. Jellemző, hogy a Heimwehr is az Anschluss ellen foglalt állást., Fontosak e szempontból Waugoln osztrák hadügyminiszternek Bajorország sorsára vonatkozóan tetfc kijelentései is.Az osztrák nép- most súlyos l-elkiválságon megy át, ez a válság halálos is lehet s akármit gondoljanak la módszerei51 Pollfuss kancellár kormánya mégis ugylát szlfc az utolsó védőgátja a fÜggítlen SűszT-TIS* nak. fl^IT " "" ~ " ~ "1 : Í " /c ~