Lapszemle, 1933. február
1933-02-13 [1394]
tette hogy a csehszlovák had sor egriek az önvédelmen kivül uincs ogyéb colja, tehát alaptalan az a félelem, ú st h& a hadseregei- más oélra akernákfelhasználni. A brünni esettől kapcsolatben oegállápit^tti, hogy a kaszárnyákban csak újoncok voltak, de azok nemzetiségre való tekintet nélkül kitűnően megálltak helyüket, A belügyi tárca szenátusi bizottsági tárgyalása folyamán Cserny belügyminiszter határozóiIiangoii állasJBoglalt az autonómia ellen, *rjire az állaafordulat előtt szükség srolt, de az államfordulat u án fölösleges, mert a csehszlovákoknak van saját államuk, nem szabad tehát aprózni a közös munkát, Csehország még ma is gazdag, ázlovons^kó szépen fejlődik. Sajnos szlovák testvéreink mondotta, a miniszter - a történelmi országoktól olyasmit tanultak, amit nsm szívesen látunk• adósságokat csinálni, Raszinsr' j normálisan fejlődik. /PÍ23 12./ Sajtó ügyök, A Vola Ludu, a magyar ker, szoc párt szlovák nyelvű hetilapjának vasárnapi száma technikai okokból nem jelent mog, /pia .12,/ Ujabban kitiltott sajtó termékek. A prágai ainijjztex1 -ács erkölcsi okokból% következő folyóiratoktól vonta meg a posta szállítás jogát: Die netieZeit s Bern,Fraiband Beiagius,, Sheginek und Liebesloben és Die JShs. Berlin ós Der Loib.Lepzig Más okokból a ílationalsozáalistisohe Körrespondesztól] liünchon és az Auslanddeutscher Beobachtertői,Hamburg, vonták meg a postai szállítás jogát. Heg nem engedett írásmód miatt a Bécsbon kiadott Die Sturmglooko-, raohriohte^blatt der Böhiaeruulder cimü íolvoiríttói vonták meg a pcr.ai :áilitás Jogát Csehor.-.z ORSZÁGOS LEVÍLTÍH