Lapszemle, 1933. február
1933-02-01 [1394]
kulés, a belső béke, az egyenlő Jog és az egyenlő kötelesség emberét kívánja a aöntő helyre állítani• Mi történhetik annak a gyanúnak az eloszlatására, hogy M a keleti agiai.: cgéiy ezés kabinetje" keletkezett, diktatórikus éllel ama korok a-len, amelyek /eddig az államot hordónak és áldozatok és szenvedések által újból és újból megmentették a birodalmat, szavak és Ígéretek ilyen órában nem bírnak erővel. Szinte elviselhetetlen feszültseggei várja a nép, vájjon gyorsan és cselekedetekkel snyhitik-e a bizalmatlanságot és megnyugtatják-e az állam és a gazdaság körüli kétségbeesett aggályt.. Hindenburg Hitlert bízta meg. % jelek vihart jeleznek. Vezércikkében a Voss. Ztg. /21-51/ Frick birodalmi belügyminiszter és Punk miniszteri igazgató sajtófőnök kijelantoséit idézi, de nem tud bennük bizni, végül pedig megállapítja, hogy Hindenburg Schieicher_elbocsátásával s amelyre tárgyi ok nem ismerhető fel és még inkább a Hitler-;kabinet megbízatásával, amely kiszámíthatatlan veszedelmeket idéz í'ei, rettenetes politikai felelősséget vállalt magára. A szociáldemokrata yorwarts^ /óO-QO zs 31-51/ a kapitálist.reakció kabinetjének nevezi a harzburgi front kormányát, amelyéén a nagytőke hatalmai lesznek mértékadók és munkásellenesen fosnak hatni. Az államcsínnyel fenyegetőző kormánnyal szemben a szooál- ^ demokrácia és az egész Vasfront mindkét lábával az alkotmány és a örvényesség alapjára helyezkedik és minden alkotmányos és törvényes eszközzel a legélesebb harcot fogja a kormány ellen folyhat ni f amelyből aligha lesz egyedül a szociáldemokrácia. A Vorwártz /ál-51/ a birodalmi gyűlési frakció és a Rárt kiáltványát közli, H amely az egész munkásságot egységre hivja fel és bejelenti,, hogy vajsárnap ismét nagygyűlést rendeznek, amelyen a vörös Berlin fog rálfts^nVnl Hitler Adolfnak.