Lapszemle, 1933. február

1933-02-11 [1394]

Madgearu pénzügyminiszter panamájáról aseit célzás a képviselőházban, mint a tegnapi szemle jelen tette. Ma a Deli Hírlap 3.1 jelenti, hogy az ügyben a képviselőház következő ülésén ujből felszólalt . pa­uamavádat hangoztató Giureanu s mert Madgearu előző­leg egyszerűen 'aij^s rágalomnak" minősítette a vádat, a képviselő most konkrét bizonyítékokat és inatokat tálalt fel, lio^y a miniszter a kellő morál aygo 5ü.'olá-* iával igenis kiszállításokat végzett, nem ugyan az államnak, hanem a fővárosnak. A szőbanforgó száij.itáa 1930-ban történt, tehát Madgeeru minisztersége iusjén amikor a "Madgearu és társa vaskereskedelmi cég"ly ben 15 i-kal a miniszter is benne van, 10 millió lel értékben vasárukat szállított Bukarest fővárosnak, A konkretizált vádra Madgearu nyomban válaszolt t ce sz úttal már nem minősítette aljas rágalomnak, hanem oda kertelt, hogy a szőbanforgó vaskereskedés az apjáé volt s amikor az apa meghalt, ő és két fivére örököl­te az üzletet, már pedig azzal, hogy Ö közben minisz­ter lett, a fivéreit nem foszthatja meg a kenyérkere­settől, nem kényszeritheti arra őket, hogy csukjak b« a boltot, haljanak éhen, vagy legyenek öngyilkosok. A nyugdíj-frontról a Déli Hirlap 11 ujabb jel­lemző adatot szolgáltat arra nézve, hogy milyen kü­lönbséget t:sznek Erdély és a Regát közt. AZ erdólyi volt osztrák-magyar rokkant főhadnagy nyugdija havi

Next

/
Oldalképek
Tartalom