Lapszemle, 1933. február

1933-02-06 [1394]

volt és a jugoszláv eszme mellett foglalt állást. Dr.Macsek letért a Radics-féle Ideológia vonaláról, azt hiszi, hogy a Raűlcs-féle gazdag örökség örököseként joga van a Radics­pártot más irányban a saját politikai felfogása szerint ve­zetni. Ámde Macsek mögött nem áll már a parasztság, ő most már kizárólag a frankovácok kis szélsőséges csoportjának a képviselője. A horvátok többsége sohesem volt a frankovácok többségének a soraiban, mert lelkesedéssel állanak Sándor örömmé 1 király rnögptt, őszinte" /fogadta a királyi manifesztumot és testvéri viszonyban akar élni a szerbekkel é3 szlovénekkel a jugoszláv állam határai közt. Dr.Macseknek nincsen joga ahhoz, hogy a horvátok vezérének nevezze magát, mert azok sohasem ismerték el és soha nem választották meg vezérükké. H Az ő szerepe semmi egyéo, mint a volt parasztpárt llquidálása. A horvátok többsége a jugoszláv politika követője lett, amit a legjobban bizonyít az, hogy az állampárt szávai bánságban több min 150 ezer szervezett taggal bir, A Macsek-féle c'nál­lő Horvátországban maga Macsek sem hisz és a legnalvabb pa­raszt sem reméli az önálló Horvátország megvalósítását. Dr. Macsek jelenlegi politikája teljesen ugyanaz, ami annakidején ór.Frank politikája volt. Külügyek. ^ 01aszország_és_Jugoszlávia egymásközti viszonyával foglalkozik hosszabb cikkben a L'Echo de Belgrádé 1 és Olasz­ország balkáni politikáját uj H Drang nach Osten"-nek nevezi el. Mussolini Balkánpoütl kaját a magyarok szerb gyűlöletére, \ a románok passzivitására, a bulgárok bosszúvágyára és a görög

Next

/
Oldalképek
Tartalom