Lapszemle, 1933. február
1933-02-25 [1394]
A szenátus által megszavazott gónzü^l_javaslat elég éles ellentétbe került a képviselőház által elfogadott tervvel, amennyiben a szenátuséban elég jelentékeny tisztviselői és egyét javadalmazás-csökkentések szerepelnek, mig a katonai kiadások változatlanul megmaradtak. Egyelőre még nem látni, hogyan oldják meg a két Ház között felmerült ellentétet. ^M§ŐXarország i-ytődállamok i _ Götttoös miniszterelnöknek és Kánjra_kültigyml' nlszternek a képviselőházban a kormány külpollta kajáról tett jelentéseit a Temps 24 budapesti keltezésű külön távirata Ismerteti. A mlnisztet elnök beszédédől főleg a magyar-kisantant viszonyra vonatkozó rész, a külügyminiszter beszéaéből az a passzus szerepel, mely hangoztatja, hogy külpolitikai téren teljesen szabad kezünk van, s hogy a nemzetközi együttműködés érdekében hajlandók vagyunk áldozatokra is. Az állítólag Olaszországból Magyarországnál J küldött katonai_repülőgépek ügyéről a radikális Ere_HQuveil$ $3. hangoztatja, hogy mivel itt Ausztria nem szerepel, Rómában és Budapestén kellene Magyarázatokat kérni. A lap azonban nem