Lapszemle, 1933. február

1933-02-24 [1394]

tattá meg a képviselőilázzal, hogy hiszen a fizetéscsök­kentés úgyis csak három hónapra, január, február és már ciusra szól. Most aztán, miután a törvényt a szenátus is megszavazta * a pénzügyminiszter átirattan közölte az^ 1 összes többi minisztériumokkal, hogy az állam költség­vetési halyzete olyan, hogy a fizetésredukciót a jel­zett 3 hónapon tulmenőleg egész éven át foganatosítani kell. 20.o milliárd az idei állami költségvetés vég összege, - jelenti közelebbi részletek nélkül a Brassél Lapok 24. Vagyis a külföldi hitelezők által engedélye­zett 2.25 milliárdos moratórium ós a köztisztviselői fizetéscsökkentés ellenére is csak ennyire tudta le- ^ szállítani az eddigi 24 milliárdos költségvetést Mad •­gearu pénzügyminiszter. A Banca Nationala kimutatását ismertetik a 1& pok. A Nagyvár adi, Napló 23 azt emeli ki belőle, hogy a bainkjegy-forgulom 2 milliárd 156 millióval csökkent 1932-ben az 1931 évi állaghoz viszonyítva. Ebből az Ös2 szegből 1 milliárd 840 milliót tesznek ki a forgalom­ból kivont 100 leies bankjegyek, amelyeket tudvalévőleg ezüstérmékkel helyettesit ettek. De uég Így is a bank­jegyforgalom csökkenését az ország gazdasági tevéken? ségének csökkenésével kell magyarázni. Viszont a Reggé] 23 azt emeli ki, hogy a 3anca Nationala aranykészlete erősen emelkedett, amennyibén az aranykészlet jelenleg 9 milliárd 564 millió 88o ezer lei az előző 7 mllliái

Next

/
Oldalképek
Tartalom