Lapszemle, 1933. február

1933-02-22 [1394]

Pozsonyban rumét tüntettük a munaknólkiiliek február 20.-án két helyen ia, azonban a rendőrség szét­oszlatta a tüntetőket* a rendőrség 30 embert bakisárt,, 16 a rendőrbiróság azonnal megbírságolt. 10-t igazoltatás után szabadlábra helyeztek, s 4 őrizetbe vettok. Avigdor Hameiri héber költő és iro kassai elő­adását büzbombával ós kerepelŐkkel akarták rae-ga -tdályoz*' ni, mert tabfo zsidő lap azt állította, hogy HagyszJliósJn Ó3 Nagymihályon mondott beszédeiben zsidó nemzet és vallás ellenes húrokat pengetett. A rendzavarókat kivezették a teremből s azután Hameiri elmondotta, hogy milyen körül­mények között él a Palesztinában letelepedett ifjúság -« egyresze. /Kassai bjság 21./ Magyarország. Kánya Kálmánnak külügyminiszterré törtónt ki­nevezése és Berlinből való távozása alkalmával a Düs3el~ dorfer Nachrichten - a Pölh,Hirlap/21/ közleje szeri nt ­többek között írja,, hogy Kánya Kálmánnal a berlini dip­lomáciai testület amelynek 1925 óta volt tagja 9 valamint G társaság, amelyben a nemet politikusok 03 idegen dip- — lomaták találkoznak ós megbarátkoznak,, páratlan egyéni­séget vészit el, akinek hiányát a jövőben még 3okáig fogják sajnálni.^Öbb mint ? évig 5 volt a közvetítő Ber^« lin ás Budapest között 03 ha 3zámos kereskedelempolitikai

Next

/
Oldalképek
Tartalom