Lapszemle, 1933. január

1933-01-25 [1393]

A nemzeti szocialista rohamcsapatoknak, a berlini Bülow­téren tartott január fcfc-lki felvonulását a liberális polgári sajtó és a szociáldemokrata lap gúnyos megjegyzésekkel kiséri, megemlítvén, hogy milyen rendkívüli rendőri készültséggel kel- ^ lett a nemzeti szocialisták felvonulását fedezni, milyen erős rendőrcsapatok, továbbá tankok kisérték a felvonuló nemzeti szo­cialistákat, mennyi háztetőt szálltak meg géppuskás rendőrök és megfigyelők a áülow tér környékén, söt hogy a kommunisták Lleb­kneoht házában és számos lakásban házkutatást tartott a rendőr­ség, stb. Theodor v/olff főszerkesztő a Béri• Tagebi.-ban /24-o9/ többek között azt irja, hogy a felvonulás a nagy rendőri fede­zet következtében tulajdonképen egy fogclyszállitmányhoz hason­lított. /Berl. Tagebl. /20-S8 és 24-o9, Voss. Ztg. 2ö-ó8, Vor­wárts 2«D-J8,24-Ú9./Arról ls hirt adnak a lapok, hogy Kölnben z&-én kommunista tüntetések alkalmával súlyos összeütközések voltak a rendőrséggel, mely összeütközésnek három halálos áldo­zata van a kommunisták között, AZ összes liaerális lapok kifo­gásolják, hogy a nemzeti szocialisták felvonulása kedvéért Ber­linnek egyik városrészét egy napra szinte ostromállapotua helyez­te a rendőrség. * szociáldemokrata Vorwarts /2ö-ö8/ M Berlin vörös marad!* nagybetűs cimü felhívásában január &9-ére vasárnapra nagy tünte­tést hirdet Berlinben, bejelentvén, hogy a szociáldemokraták a -j kormány provokációs politikája, a keleti agrársegélyezés botrá­nya, ellen, továbbá a demokráciáért és a szocializmusért, vala­mint a munkásosztály egységéért tüntet. AZ acélsisakosok szöV ets'égének a birodalom megalapí­tásának évfordulója alkalmából Odera-Frankfurtban rénuézett un- .

Next

/
Oldalképek
Tartalom