Lapszemle, 1933. január

1933-01-27 [1393]

elől. A centrumpárti Germania /£5-«Í5/ az "államszükségállapot M proklamálására irányulj terveli ellen foglal állast és az alkot­mány keretében való megoldást követeli.- A szociáldemokrata párt vezetőségének tagjai és a párt birodalmi gyűlés frakciója közös ülésen foglalkozott as "államszükségálla pótra irányuló tervekkel és ások ellen a legélesebben tiltakozott,határozatilag kimondván, hogy azoknak megvalósítása államcsínyre irányulna, amely jogfosz­tott állapotot teremtene,, amely ellen minden ellentállás meg van engedve és kötelesség. /Wrfclrts £<5~4o, stb./ A munkanélküliek hivatalosan megállapított száma január közepén 5,966.CpO-t tett ki, ami a Voss. ztg. /&6-4ő/ szerint kedvező alakulás, mert a növekedés az éltté hónappal szemben csak 19ö.CQQ-et tett ki, holott a mult évnek ugyanabban az ide­jében az emelkedés őCG.CCG-re rágott, pontosabb.azonban az a meg­állapítás, hogy a munkanélküliek száma öt év óta elsóizben nem haladta meg az előző év ugyanolyan időben való munkanélküliségét. ha tovább tart a k evező irányzat, azzal lehet számolni, hogy a téli munkanélküliség legmagasabb száma, amely többnyire február közepén mutatkozik, a mult évié alá fog csökkeni. i; l s e n t e n t e . .A DrUrmi fáselsta puccsal kapcsolatban a DAZ. /ül-41/ rámutat arra, hogy egy .-.indolf Hudner nevű német nemzetiségű, katona szállt szembe a puccsisták-iái, o adta meg a riadójelet, egy lAjiez ember mentette meg a cseh hadsereg uecsületét, amelynek tisztjei táncoltak, LS ettől a németségtol tagadják meg a csehek az Őket törvényesen megillető autonómiát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom