Lapszemle, 1932. december
1932-12-21 [1392]
lesz kötve, A kisantant mindenesetre hallatni fogja majd szavát a kérdésben. Hogy a közápeurópai gazdasági szanálási akció mindeddig nem vezethetett eredményre, az nem a kisantant hibája, amely mindig kész volt dunai szomszédalt befogadni a maga keretei közé Üdvös volna, na módot adnának a kisantantnak arra, hogy áldásoso gazdasági tevékenységét folytassa,- A békerevíziós kampány Magyarországon ma élénkebb mint valaha, s a Gömbös-kormány uralomrajutása óta a revízió a magyar kormány programmjának előterében áll Ez a magyar propaganda erődén foglalkoztatja a klsantantöt, mely Belgrádban bizonyára foglal kőzik majd azzal is, hogy egyes nagyhatalmak a magyar mozgalmat támogatják és igyekeznek azt kiaknázni. A kisantant mind esi esetre el van szánva arra, hogy szembehelyezkedjék minden olya kísérlettel, amely a mai helyzet módosítására irányul, A jugoszláv-olasz konfliktusról, mely Dalmácia miatt tört ki, a radikális Ere Nouveile 13-ben az olasz emigráns Labrlola_ír, természetesen Olaszország ellen foglalva állást Dal mácia birtoka csak addig lehetett kívánatos Olaszország számára, míg fenállott az a veszedelem, hogy a cári Oroszország vagy Ausztria megvetheti lábát az Adriai-tenger mellett. Ez a veszedelem azonban nem fenyeget többé s a liberális olasz kormányok a béketárgyalásokon nyugodtan lemondhattak Dalmáciáról Fiume ellenében. Dalmácia különben is horvát és nem olasz s az egész olaszországi dalmát-propaganda és irredenta nem egyébb mint ujabb zsarolási kísérlet Jugoszláviával s egybe; Fr an c i ao r sz ággal s zenibe n.