Lapszemle, 1932. december

1932-12-19 [1392]

viszonyokat, amelyek miatt a délszláv népnek ez a nemsatileg öntuda­tos része nem léphetett bo saját nemzeti államának közösségébe, de konstatálja, hogy az önrendelkezési jog proklamálásának történelmi pillanatában ennek a népnek nemzeti szabadságával e gyütt szokolszerve­zeteit is elvették és ezt a történelmi tényt kellett kifejezésre hozni ­a belgrádi szokolkongresszusoa is- - A Morgenbl^A?/ fiumei jelentést hoz trieszti fasiszta dláfctüatetéeskről* amelyik hatása alatt a tUmeg a fasiszták ellen kezdett tüntetni, Mussolinit szidalmazta és elkese­redett utcai harcra került a sor* amslynek m®. tudott vógat vetni sem a rendőrség, sem a fasiszta milicia, ugy hogy sorkatonaságot kellett kivezényeltotni* Az a hire jár, hogy a prefektust is meggyilkolták a a zavargások egész nap tartottak 16.-án,. Szabó lászló a B,lT,-baa /J.8/£*qLmJ&^ fejtegetve kijelenti, hogy Középeuropa hiába várja, hogy %ugateuro» pa pénzügyei jöjjenek rendbe } mert ez nem a politika? hanem a hitel­élet válsága. Amerika kormánya a szóbanforgó összes európai adósságok­ról kötvényeket adott sAját állampolgárainak, ezeket teljes névérték­ben veszik fel mérlegeikbe a bankok s igy csak a bankárok oldhatják meg az adósságok kérdését, mm pedig a politikai testületek:" •.--«'•« g v a r a * az A y ~í A belgrádi postatakarékpénztár a Jugoszlavenszka Politikában A5/ nyilatkozatot ad ki, mely szerint tévesek azok a hirefc, hogy a volt osztrák és magyar háboruelőtti kórona-betéteket több millió érték­be n a magyar postatakarékpé nztár terhére kezdik kifizetni. A tárgyalá­soknak még nincsen végük és semmin amü betét l&fisétésre rc K kerül mind­addig, mig a magyar postatakarék össze nem állítja a teljes betétjegyzé­ket, amit eddig többszöri délszláv sürgetésre sem tett megA/Morgenbl, 18/

Next

/
Oldalképek
Tartalom