Lapszemle, 1932. december

1932-12-19 [1392]

Csak a Tagblatt /L8/ emlékezik mag Gömbös miniszterelnök pápai kijelenté­séről, hogy Magyarországnak nincs szlksége kampóskere szitás importra. Meg­jegyzi a lap, hogy a miniszterelnök minden héten más magyar városban tart beszédet. A Pr.Pr. ismerteti a Krajan oimtt prágai folyóirtaiból Palkovlcs György cikkét a magyar ország i_ tó tok_ sir ^ Csehor szagból szociális és gazdasági tekintetben szeretnék a magyarországi tótokat tá­mogatni, de nem lehat, mert Magyar országon rögtön politikai aggodalmak vannak, még '. a csak egyesekkel szemben gyakorolt segitő-akcióval szemben ls A Tagblatt jelenti, hogy Faragó színtársulatának vasárnapi pozgonyi előadását a tartományi hivatal eltiltotta azzal a megokolással, £ogy Magyarországon sem engedték meg a pozsonyiJbótokjvendégjátékat L Ugyan­ezzel a kifogással eltiltották egy Benjámin nevli állitólagos magyar Író felolvasásának megtartását is* A Pr.Pr. és Tagbl. A 7 / ismerteti a magyar turisták prágai kirándulását. Miklós Elemértől hosszabb interjút hoz a Tagbl*, melyben Miklós hangsúlyossá, hogy Magyarország eddig igen kicsiny idegenforgalmi propagandát fejtett ki Csehországban, most azonban cseh-részről mindenütt nary előzékenységre talál. A magyar turisták megkoszorúzták a cseh isme­retlen katona erőiekét is* A Pr.Pr. grófnak nevezi Zilahit, az Ibusz igaz­gatóját és grófnőnek ismételten is Megyery Sllát,a Magyarság munkatársát, aki a lap szerint jövőévben előadássorozatot szándékszik tartani Csehor­szágban. Kisebbségi ügyek. A két német kormánypárt a német munka és gazdasági közösséggel együttesen törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőházban az 1923. évi flÍ!ül-!Í mÍ VÚX 2^ ° lyaa iráayu mód0 9i*ásara , hogy az államvédelmi tör­vény alapján elitéltek politikai jogaikat ne veszítsék el, minthogy nem nyereségvágyból követték el a bűncselekményeket. /Pr.Pr. é 9 Tagbl. 78/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom