Lapszemle, 1932. december

1932-12-12 [1392]

9 és BrdáXjtl Lapok lo részletesen a kongresszusa határozati ^va3latát .Afen t már említett kínos verekedésből kifolyólag kívánatosnak mondja tárgyalások megindítását olyan irányban, hogy a üsuzista és vasgárüista szervezetek ujből eggesüljemek Kimondja a határozat, hogy hslaűáktalánul tisztáztassék annak a 12 millió leinek az ügye, amit a Stelian Popescu-féle Üniver­sul a nyomorgó diákok céljára társadalmilag gyűjtött, de az­tán eltulajdonított, illetve a maga céljaira használt fel.'En­nél 'nevezetesebb-, -hogy a határozat követeli a numerus slausus bevezetését a román főiskolákon, másrészt követeli az er­délyi rom. kath,.státus /!/ haladéktalan feloszlatását. beghé vez8tesebb azonban, hogy a brassói diákkongresszus határozati" lag állást foglalt "Árpád csőcselékének* revizlős mozgalma e1­A határozati javaslatnak vonatkozó részlete szőszerint jiövetüezőleg hangzik: "A keresztény román diákság megtárgyal­ván a revíziós problémát és megvizsgálván annak okc.lt Vn.éltő aaggai visszautasítja mindazon rágalmakat, amiket Árpád csőcse­léke terjeszt, s kötelezettséget vállal srre, hogy területünk I egkisebb érintésénél ls megteszi kötelességét"* Országszerte ujat^diáktüntetések voltak december 10 -én, amely napot tudvalévőleg a román diákmozgalmak évfor­dulójaként szoktak megünnepelniiBakarestbea • Magyar Sző, Nsgg vár«d, Heggel 11 szerint a tüntető diákság zárt sorokban járta végig az utcákat és közben állandóan afccugoita a magyarokat ád a ssi£őkat* íeiBisvárott 9 Brassói Lapok 12 szerint a diákság a M&gyar Ház előtt rendez*** parázs tüntetést, amit $sak akkor hagyott félbe , amikor a Üázra kitűzték a román

Next

/
Oldalképek
Tartalom