Lapszemle, 1932. december
1932-12-24 [1392]
vezércikkben a üiornale d'Itália /22/ igazgatója, aki szükségesnek véli a belgrádi konferencián szőnyegre került kérdéseket más oldalról is megvilágítani, majd megállapítja, hogy a kis entente-kapcsolatok megerősítését célzó belgrádi próbálkozás lényegében a békeszerződések revizlőjára irányuló törekvéssel szemben való egyöntetű állásfoglalásra irányul és burkoltan, de félreérthetetlenül olaszellenes élt akar annak adni. Ennek a kísérletnek egyik tünete volt a cikk irő szerint a Steed-féle cikkezés is, amely mintegy visszhangja akart lenni a kis entente magatartásának. Ez a manőver azonban dacára a francia sajtó részéről nyújtott hathatos kontrázásnak is, kudarcot vallott* sőt a cikkirő megálla pitani véli azt is, hogy bár a Temps az elmúlt napokban tudatos rostz indulattal iparkodott a Steed-féle rágalmakat alátámogatni, a felelős kormány ok,mégis mintha megértették volna, hogy saját komolyságuk veszélyeztetése nélkül ennek a kampánynak nem adhatják oda magukat. A 3 kis ententekormány egynémelyike azt is belátta, hogy a Belgrádban kieszelt olaszellenes manőver tulajdonképpen jugoszláv belpoli tikai célokat szolgál és ez talán megfelel a kis entente katonai körök bolond terveinek is,de mégsem lehet érdeke a kis ententnak, mint államcsoportasulósnak és különösen nem egyes államoknak, amelyek abban szerepelnek, Tutulescu súlyt is helyezett annak kijelentésére a sajtó előtt, hogy a belgrádi összejövetelnek egyetlen más állammal szemben sincs ellenséges karaktere-Róma és bukarest között nincs