Lapszemle, 1932. november
1932-11-19 [1391]
viszonyok na okozónak még nagyobb károkat, mint a polomkai eset is mutatja, amely figyelmeztető9*1 szolgálnat. A cseh nemzeti demokrata párt elnöksége foglalkozott a párt ifjúsági szervezetében hozott ismert határozattal és_f el oszlat ta_az_if_-_ jusági szervezetének a vezetőségét. A pártvezetőség egyben kimondta, hogy"az~~üj"generáció szervezet funkcionáriusaira nézve a jövőben korhatárt szab mpg, ami annyit jelent, hogy Rasin László dr. és társai az ífíusági szervezet vesetőségében már nem foglalhatnak helyet, mert a korhatázt már túllépték /Lidové Noviny 17/ Magyarország* A cseh szlovák-magyar gazdasági megegyezéssel foglalkozott a izlovenskói országos képviselő testület nov,. 17,-i ülésén a költségvetési vita folyamán Drahovszky szociáldemokrata képviselő, aki sürgette a kereskedelmi szerződés megkötését Magyarországgal, mivel a magyar zsir és szalonna a szerződés nélküli állapotbal is olcsóbb SZÍ ovenskoban > mint a kereskedelmi szerződés fennállása idején volt.A szlovenskói fatermelés és faipar válságán csak a osehszlovák-magyar kereskedelmi szerződés megkötésével lehet segiteni^/B. 18/ Ottó királyfinak Adeleine olasz királyi hercegnővel való házassági közleményekre ismételten visszatér az Ivánka-féle l&rodny Dennik /L9/ és hosszú fantasztikus cikkében azt mondj a, hogy dacára a cáfolatnak a hirek hátterében politikai célok szerepelnek. Aztuán elmondja, hogy Gömbös miniszterelnök Ottó királyfi házasági terveivel kapcsoilatban látogatta meg az olasz királyi családot Pisában, mert már nem elvi ellensége a %bsburg-re staurációnak. Gömbös miniszterelnök látogatást tett Sinceró kardinálisnál, aki részt vett mint pápai legátus a budapesti szent Imre ünnepségeken é s aki foglalkozik a magyar király kertessel. ATV-atikánnák célja Oro s zorazágben támogatni a katolicizmus terjesztését és ehhez az akcióhoz mint hinterlandra szüksége van Lengyelországra, Ma-