Lapszemle, 1932. november

1932-11-11 [1391]

aél nyilvánvalóan a legutolsó demokrata elnöknél, wílsonnál folytatják, aki' azért bukott meg, mert az amerikai nép elégedetlen volt Intervenciós politikájával és inert megaIázottnak érezte magát ama szerep által, amelyet wilson Parisban. Clemenceau és Lloyd Georgeval szemben játszott, káost bizonyára azt remélik Franciaországon, hogy Roosevelt ismét aktivaoban fog résztvenni a világpolitikában, mint a republikánusok és hegy őt azután mint annakidején wllsont Franciaország uszály vontat ójává lehet kötni. Egyidejűleg a szövetségközi adősságkérdés tág szívű kezelését remélik a demokratáktól, legszívesebben természetesen a francia adósságok teljes törlését, ami ellen német szempontból nem lenne kifogásom. Mindezek az elgondolások azonban annyiban még.koralak, amennyiben az uj elnJJfcpajd csak a tavasszal veszi át a kormányzást és akkor fogja megalakítani kabinetjét, % nagynéniét Kreuz z,tg. /10-314/ vezércikke többek közöct a következőket irja:"Wilson 14 pontjában, amelyekben bizva Németország letette a fegyvert, rejlik az a programm, amely Amerika megmentését jelenti. Ebben a programiban rejlik azonban az egész világnak és nem utolsósorban német hazánknak a mai Ínségből való megmentése is. Vajha Roosevelt aszal a nagysággal és erővel bírna, hogy helyesen felismerje wílson örökségét és helyesen hajtsa végre wilson feladatát, mielőtt még későn lesz Amerika és a világ számára. AZ az ut, amelyet a történelem tüz ki az uj amerikai elnök számára, egyszerű és világos és a mi német feladatunk, hogy a világot és Amerikát is mindig újból és újból erre az útra utaljuk, amíg végül és remélhetőleg nem elkésve - erre az útra lépnek és a világ és Németország megváltatnak a versaillesi szerződés átkától és végzetétől Roosevelt kezében van a sors, és a világ az ő döntését várja.