Lapszemle, 1932. november
1932-11-09 [1391]
"Nagy katonai előkészületek Magvarországon" cim alatt a Vrerae /6/ szabadkai keltezésű hirt közöl, és azt ir.ia,hogy megbízható értesülések szerint az ország összes kerületeiben széleskörű és gyors katonai természetű előkészületek folynak.A hadkötelezetteknek nem adnak ki külföldre szóló útleveket és ha rövid időre mégis adnak,oly bélyegzővel látják el,amely szerint azok a követségek és a konzulátusok által meg nem hosszabbithatók. Gömbös miniszterelnö k római utazásával kapcsolatban a Vreme /6/közli, bogy a félhivatalos sajtó a szokásos udvariassági látogatásnál sokkal nagyobi jelentőséget tulajdonit a miniszterelnök utjának.fiömböst elkíséri Rómába a külügyminisztérium politikai osztályának a főnöke,a sajtófőnök,valamint a vezérkar operatív osztályának a főnöke.Hogy a nyilvánosság előtt eltitkolják a kísérők nevét és állását,arról van szó, hegy azok külön-kölön utazzanak Rómába. Ugyanez a lap hozza Mussolini távirati vájaszának, a, szövegét,amelyet Lord Rothermere sürgönyére küldött. Az Obzor /8/ budapesti forrásból jelenti.hogy a magvar legitimisták Ottó királyfi huszadik születésnapiára erősen készülődnek. Nagy gyűlést fognak tartani,amelyen valamennyi legitimista párt szónokai fel fognak szólalni^ a gyűlés után bankett lesz,amelyen ezer személy fog részt venni.