Lapszemle, 1932. november
1932-11-04 [1391]
Sontoa elvi döntést hozott • gy Bajt óké rdésben a zág*©* i£tszemélyes táblai amellyel Ráhagyta a apalatol törvényszék és főtörvény szók Ítéletét A döntés annál érdekesebb, mert a bántól hivatalból indított keresetet utasította el vele, á döntés kimondja, hogy a lapok a kötelező helyre igazi táshox kommentárt fűzhetnek, mert a^sajtótörvény kifejezetten nem tiltja el s osak azt követeli meg.hogy a beküldött^elyreigazitást szó szerint közöljék, A kommentárt a»Hova Doba • apalatol le* fázte a bántól beküldött helyreigazításhoz és a bán emiatt indított sajtópert alap ellen. /«D ? Y.3 t / Belügye* , A "Hapló" /V hozza a hivatalos jelentést a irsklos-kormány lemondásáról A lemondást a c stitörtöki minisztertanács határozta el amikor a lemondást miniszterelnök a királytól visszatért az újságíróknak kijelentstte 9 hogy a lemondás csak formális és azért történt mert megalakult hivatalosan a délszláv parasztdemokráoia pártja,módot kell tehát adni , hogy a kormány összetételében is megnyilatkozzék c népképviselet akarata Csütörtök délelőtt megejtették a parlamenti bizottságok jelöléseit ésjnegtörtónt a választás is Ho a t""már YJrmVlVsán "ia"megaíakuí" az ellenzék a képviselőházba, mert minden bizottságra két jelölőlistát nyújtottak be i a kormánypárt /radikális parasztdemokrácia/ mellett külön jelölt a ftkics-féle horvát párt Természetesen a*korménypárt 11, teli győztek,- /Ifspió 4/,A klníly kimevezts a belügyminisztériumba berentelt Bedakovlos helyérejág^bi rendőrfőnökké Mihaldzaic. tztanojav volt újvidéki rendőrigaegatót7~~"r"TT7