Lapszemle, 1932. november

1932-11-04 [1391]

A tagnapi szemle közölte Maasryk nyila tkozatát* melyet a cseh hivatalnoki és politikai korupciőról tett különböző érdekes politi­kai kijelentések társsaágában Sfcst hivatalos cáfolat jelent megemel;; szerint a nyilatkozat több pontja helytelenül jelent meg és olyan kije­lentéseket tartalmaz-, amelyeket az elnök egyáltalában nem tett. Érdekes, hogy a nyilatkozatot a közalkalmazottak szövetsége adta ki melynek lapjában jelent msg az első nyilatkozata /öohénö a/ ­A pilseni *Bova Do$>a* azt az érdekes leleple zé3t hozza, hogy a cseh. agrárpáit hirtelen azért szerelt la és ment bel* a kormány­ai aki tásba., mart a hivatalnokkormány helyett parlamentáris kormány ki­nevezéaánok veszedelme fenyegetett az eddigi zöld-vörös koalíció helyett fekete-vörös koalíciós,alapon és a tótok bevonásával ennek is meg lett voln$ a szükséges parlamenti többsége a cseh agráriusok kihagyásával ;1- /Bohőmia/.- 3 Ás uj kormány a "Bohémia* értesülése szerint az egy milliárd­nál nagyobb költ ségvetésl hiány fedezésére a közvetett adók nagferányu emelésére készfii és pedig emeli a kávé 9 %ta 9 sz«ss 3 sör bor és hus fogyasztási illa tekét ­á "Deutsche Presse* s gazdasági válság súlyosbodásának ijesz­tő tünetetónt hoaza fel, hogy csak az olafcitzi báxóság területén az idén 2© m® végrehajtást tűztek kJ és hetsnkint három-négy ház kerül kény­szeré* verésr® ibben akimutatásban az adóvégrehaj tá sok nem is ezerepe; mk, wm-bm &z adóvégrehajtásokkal együtt 5 «©« végrehajtás volt eze; & t«rtUet«a$ - .

Next

/
Oldalképek
Tartalom