Lapszemle, 1932. november
1932-11-04 [1391]
testvérek összefogását, hogy közös programm szerint valameny nyien megmondják törvényhozóiknak,hogy eddig ős ne további A közös fellépés lehet már csak itt az egyedüli orvosszer a bajok ellen, tetemre kell hivni a kormánypártok képviselőit és az egész vonalon érvényesíteni kell a népakaratot* Külügyek. Benes külügyminiszter j Petit Journal munkatársának, afoii interjúját kivonatban ismerteti a hozzá közelálló Cseszké Szlovo /2/ esti lapja, mely szerint Benes többek között kijelentette, hogy a csehszlovák nép bizik a maga erejében, mert tudja, hogy hazája gazdag, lakosai szorgalmasak és intelllgenesek és hogy a köztársaság demokratikus rendzsere megingathatatlan. A népbizai E vá abból is folyik,hogy Csehszlovákiának soha nem voltak nehézségei Németországgal,vagy más államokkal szemben. A ma gyar részről sem kell tartani §Lbonyodalmaktól. A cseh politika a béke és a nemzetközi együttműködés politkája. Franciaország iránti barátsága tradicionális és önzetlen, mert nem kérünk semmit. Ha körülöttünk elég nyugtalanság van is, mi nyugodtak vagyunk és szilárd pontot képezünk Középeuropában. Végül Benes annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a leszerelési konferencia eredménnyel fog végződni. M_a_g_v_aro_r__s_z < _á__g i A magyar revizionisták konce ntráció la cimmel az Ivánkaféle Národny Dennik /4/ Írja, hogy Gömbös ministerelnök mind azokat a revizionista politikusokat a pártjába való belépésre hivta fel, akik kiléptek volt a pártból azért, mert