Lapszemle, 1932. október

1932-10-13 [1390]

mat". Azután a kancellár a bajor országgyűlés elnökénél Stangnál tett látogatást, maja* a sajtó képviselőit fogadta, amelyek előtt többek között azt mondta, hogy a jelenlegi birodalmi kormány első naptól kezdve hangsúlyozta, hogy tudatosan áll Töderallsta állás­ponton és hogy az országok saját életét és érvényét ismét teljes virágzásra kell hozni. Nem valamely túlzott centralizmus, vagy mi­litarizmus, nem egy olyan birodalom, amelyet Berlinből kormányoznak, hanem egy olyan birodalom a jelszó, amelyet a sok ezer féle erő kormányoz, amely a német nép összes részeiből nőtt kl és amelyek közreműködésüket felajánlják.** A Berl. Tagebl. /l1-483/,különösen kiemeli, hogy a kancellár a föderalizmus mellett tett hitvallást. Dr. werner Rlcher müncheni cikke a Berl. Tagebl»-uan /1&-434/ meg­állapítja, hogy Papén a nyáron még Hitlerrel látszott mézesheteket ünnepelni, ma pedig a bajor néppártnak, illetve Bajorországnak ud­varol, amelyeknek egészséges szkepszise a Hitlerrel való összehá­zasodással szemben legjobban kifizette magát. A kancellár müncheni látogatása épen olyan része a toborzó offenzívának, mint Braun bá­ró birodalmi közélelmezési miniszternek a bajor gazdák előtt 14 nap­pal ezelőtt tartott beszéde. Vilmos volt trónörökösrő 1_&_ s zociáldemokrata Vorwürts /ll­480/ azt a hirt terjesztette, hogy hazaáruló terveket sző a monar­chia visszaállítására, a birodalmi kormány azonban e híresztelése­ket megcáfolja és fantazmagóriáknak mondja., A Vorwárts /l1-480/ idevonatkozó közleménye következőképen szol:"Az extrőnörökös, aki Hollandiából való visszatérése előtt azt az Ígéretet tette, hogy tartózkodik a politikába való mindennemű beavatkozástól, egy idő óta lázas tevékenységet fejt ki, amely az alkotmány megszegésével kormányzóvá való kinevezésére és a monarchia visszaállítására irá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom