Lapszemle, 1932. október
1932-10-10 [1390]
nek viszont az lett a következménye,, hogy Vajda, benyújtotta ia* «i- ffr pír «-* ité~. mm. m- mm **- mm é-t ma. **• M> 0*. TT az ö3szkormény lemondását, do a Király nem fogadta el. Egyelő re tenát marad minden a régiben. Igaz, bogy ennek folytán a félhivatalos kormánysajtó a szokásos módon cáfolja már a lemondás megtörténtének a tényét Is„ hangoztatva. hogy a Va^dakormány helyzete szilárdabb, mint Éalaha v csakhogy az összes többi lapok az efféle cáfolgatások ellenére mind arra a megállapításra jutnak-, hogy Vajdáék bukása csak egyelőre odázodott el , Mert a királyi válasz birtokában, Vajdának persze Maőgearut és Lugosanut is sikerült rábírnia a lemondásuk visszavonására, magukat a genfi nehézségeket pedig akként hidalták el., hogy bukaresti -utasításra Madgearu a további tárgyalások elhalasztását kérte azzal, hogy a román kormány ellen javaslatokat tehessen. Ennek megfelelően Románia pénzagyi helyzetéről a Népszövetség további tárgyalásait novemberre halasztották el. ne ettől a formulától eltekintve v Vajda immár arra a meggyőződésre jutott, hogy a Népszövetségtől Romániának nincs mit remélnie, miért is a jelzett időpontig a román kormány 4* mm* **-«m B-> •**> m* *** '-— mm «— mt~: fM ** közvetlen a külföldi hitelezőknél igyekszik eléről Románia tartozásaira vonatkozólag Kamatleszállítást, sőt moratóriumot Külpoi 1 t i k a. A Titulescu- ügy az Adeverul 8 szerint tovább ra is igen súlyos gondját képezi a kormánynak Nóvumként a Curantul 9 azt jelei tl, hogy Titulescu Londonból fcurir utján • immár részletes Írásbeli jelentést is" kii ld öt i Bukarestbe a ieaondásának okairól és ebben a jelent j.sbeii megismételte vonatkozó élhet ározását l' Öglranákko< fó'öfrfciuoi a nr^^^ :• vui Sülül